1820 fertőzött, 38 halott
820 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 56 098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1390 főre emelkedett,
Blogolj!

Újra bevezetik a vasárnapi boltzárat!

Pintér M. Lajos

Komoly társadalmi vita után döntött így a parlament – Szlovéniában.

Illusztráció: pixabay.com

A szlovén parlament kedden este elfogadta a kereskedelmi törvény módosításáról szóló javaslatot, amely szerint a boltok vasárnap és ünnepnapokon nem tarthatnak nyitva. Kivételt képeznek ez alól a benzinkutakon, a kórházakban, a kikötőkben, a határátkelőhelyeken, valamint a vasút- és buszállomásokon, legfeljebb kétszáz négyzetméteren működő üzletek, továbbá azok a kisebb boltok, amelyekben a tulajdonosok szolgálják ki a vevőket egyetemisták vagy nyugdíjasok foglalkoztatásával – írja az MTI.

A törvényjavaslatot, amelyet a Baloldal (Levica) nevű párt nyújtott be még április végén, és amelyet három olvasatban tárgyalt a parlament, támogatták a kormányzó jobbközép koalíciós pártok, valamint többségében az ellenzéki pártok is. A jogszabályt 72 szavazat mellett, 13 ellenében szavazták meg a honatyák.

A koronavírus-járvány kezdetén, márciusban és áprilisban zárva voltak vasárnap az üzletek. Miután azonban a kormány feloldotta a korlátozásokat, újra kinyitottak. Ez követően komoly társadalmi vita alakult ki arról, hogy újra bevezessék-e a vasárnapi boltzárat.

Szlovéniában 2003-ban népszavazást is tartottak a boltok vasárnapi zárva tartásáról, amelyet a szavazók 58 százaléka támogatott, 2006-ban bevezették, de a kiskereskedők nyomására egy éven belül visszavonta a parlament az erre vonatkozó jogszabályt.

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/100771/pics/lead_800x600.jpg
fertőzés,gazdaság,járvány,kereskedelem,koronavírus,Szlovénia,vasárnapi boltzár
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?