Blogolj!

Jobban van Boris Johnson, már nincs az intenzív osztályon

Dorogi László

A brit miniszterelnök szóvivője elmondta, Johnsont csütörtök este átszállították az intenzív osztályról egy hagyományos kórterembe, de még kórházban kell maradnia.

A beszámoló szerint Boris Johnsont megfigyelés alatt tartják a következő napokban, de már a gyógyulás korai fázisába lépett, szóvivője szerint nagyon jó hangulatban van.

A brit miniszterelnököt tíz napnyi betegséget követően szállították kórházba vasárnap, először csupán elővigyázatosságból, ezt követően viszont elkezdett romlani az állapota, ekkor került az intenzív osztályra. Johnsont elővigyázatosságból szállították az intenzívre, végig tudatánál volt, de oxigént is kapott.

Az intenzív kezelés kezdete óta a hivatalos tájékoztatások mindig kihangsúlyozták, hogy a miniszterelnök a rutinszerűen adott oxigénen kívül nem szorul semmiféle légzéssegítő, vagy lélegeztető eljárásra, sem lélegeztetőgépre és tüdőgyulladása sincs.

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/93112/pics/lead_800x600.jpg
Boris Johnson,koronavírus,Nagy-Britannia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?