Blogolj!

Európai körkép: 6500-nál is több halott Spanyolországban, bajban a britek és a németek is

Ragnar Volarus

Spanyolországban a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma egy nap alatt ismét több mint nyolcszázzal emelkedett - tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

A szaktárca adatai szerint az elmúlt egy nap során 838-an hunytak el. A járvány következtében eddig összesen 6528-an haltak meg. Az eddig azonosított fertőzöttek száma 78 ezer felett van, 6500-zal több mint egy nappal korábban. Ugyanakkor a vírus terjedésében lassulás figyelhető meg, mivel az esetszám napi növekedése mintegy kétezerrel kevesebb mint két napja.

A minisztérium több mint 14 ezer gyógyult páciensről adott hírt, az elmúlt 24 órában 2424-en hagyhatták el az egészségügyi intézményeket. Az eddig kórházi ápolásra szorulók száma meghaladja a 43 ezret, egy nap alatt több mint 2700 új esetet kezeltek. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedés miatt intenzív osztályra több mint 4907-en kerültek, 332-en szombat óta, de több kórház intenzív osztálya teljesítőképessége határán van.

A spanyol fővárost is magában foglaló 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben a legmagasabb a fertőzöttek száma, eddig több mint 22 ezren kapták el a kórt, a fertőzésbe 3082-en haltak bele.

Spanyolországban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet. A spanyol kormány vasárnapi rendkívüli ülésén további szigorításról dönt, hétfőtől két hétre leállnak a nem létfontosságú ágazatok.

Eközben brit miniszterelnök Boris Johnson szigorúbb intézkedéseket helyezett kilátásba, és arra szólította fel a lakosságot, hogy maradjon otthon, egyben közölte, hogy még szigorúbb intézkedések jöhetnek. A levelet 30 millió brit háztartásba küldik el.

Johnson kiemelte, hogy a helyzet még súlyosbodni fog, mielőtt javulás mutatkozna. Megfelelő lépéseket tesznek a járvány elleni küzdelemben, és minél többen tartják be a szabályokat, annál kevesebben halnak meg a betegság következtében, annál hamarabb tér vissza az élet a normális kerékvágásba - közölte.

Nagy-Britanniában vasárnapra átlépte az ezret az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké 17 pedig ezerre ugrott.

Németországban viszont már megközelítette a 60 ezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint vasárnap délelőtt 57 695 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 6824 esettel - 13,4 százalékkal - több azt egy nappal korábbi 50 871-nél. A vírus okozta betegségben elhunytak száma 351-ről 433-ra emelkedett.

A nyilvántartott fertőzöttek számának növekedési üteme így visszatért az utóbbi időszakot jellemző 10-15 százalék közötti szinthez. Előző nap még jóval alacsonyabb, 7,5 százalékos növekedést regisztráltak.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője Lothar Wieler a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapban figyelmeztetett, hogy Németország még mindig csak a járvány elején tart. 

A járványt "nagyon-nagyon komolyan kell venni", mert a német kórházakban is előállhat olyan helyzet, mint Olaszország északi részén, ahol a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma meghaladja a készülékek számát - mondta .

A nemzetközi összevetésben alacsony németországi halálozási arányról elmondta: a járvány első időszakában főleg olyan emberek fertőződtek meg, akik nem tartoztak a leginkább veszélyeztetett csoportokba, vagyis az idősek és a krónikus betegségben szenvedők közé. Számos fertőzési láncolat indult például síutakon - mutatott rá az RKI vezetője, hozzátéve: magasabb lenne a halálozási ráta, ha erősebben terjedne a vírus idősotthonokban vagy kórházakban.

Átlépte a tízezret az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban, ahol a szombat délelőtt bejelentett több mint 1800 új fertőzés után vasárnapra újabb 1702 ember esetében lett pozitív a koronavírus-teszt, ezzel jelenleg 10 836 nyilvántartott fertőzött van az országban.

Összesen 4138 fertőzöttet ápolnak kórházban - ez 629 esettel több a szombati számokhoz képest -, 867 ember intenzív ellátásban részesül. Március 15. és március 27. között 3913 fertőzöttet szállítottak kórházba, és 1359 ember távozhatott gyógyultan, közülük 296 az elmúlt 24 órában.

A belga kormány péntek este két héttel, április 19-ig meghosszabbította az oktatási intézmények, bárok, éttermek és a legtöbb üzlet bezárásával járó, a szabad mozgást részlegesen korlátozó intézkedéseket. A korlátozás szabályai nem változtak, de az azokat megsértők nagyobb büntetésre számíthatnak.

Hollandiában a szombati adatokhoz közel megegyező számban, újabb mintegy 1200 beteget regisztráltak 24 óra alatt, velük együtt 9819-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 óra leforgása alatt 93-an haltak meg, ezzel 639-re emelkedett a halottak száma. Az új koronavírus okozta betegségből további három ember, eddig összesen hat gyógyult fel az országban.

Luxemburgban valamelyest gyorsult a járvány terjedése. A múlt hét folyamán napi száz alatti új fertőzöttről számoltak be az illetékes hatóságok, de pénteken már meghaladta a százat, szombaton 150 fölé emelkedett, vasárnapra pedig további több mint 200 embernél lett pozitív a koronavírus-teszt eredménye. Ezzel a mintegy 620 ezer lakosú országban jelenleg már 1831 fertőzöttet tartanak nyilván. A halálos áldozatok száma a pénteki kilencről 48 óra alatt 18-ra emelkedett. A betegségből eddig 40-en gyógyultak fel.

Oroszországban vasárnapra 1534-re, Moszkvában pedig 1014-re nőtt a SARS-CoV-2 koronavírussal igazoltan megfertőződöttek száma. Az országban a hivatalos adatok szerint egy nap alatt 270-nel nőtt a fertőzöttek száma. A nyilvántartott halottak száma 8, a gyógyultaké 64 volt vasárnap délelőtt.

Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) szerint szombaton 182 702 személyt tartottak orvosi megfigyelés alatt koronavírus-fertőzés gyanúja miatt. Az idén ilyen egészségügyi felügyelet alá összesen 273 426 ember került eddig.

Sajtóértesülések szerint a kormány fontolóra vette a belföldi régiók közötti forgalom korlátozását is.

Bezzeg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szombaton játékosként lépett arénába egy minszki jégkorong-mérkőzésen. Azt hangoztatta, hogy a legjobb szer a vírus ellen a sport, azon belül is a hoki. A volt szovjet köztársaságban a hivatalos adatok szerint 94 fertőzött van és senki sem halt meg.

A Független Államok Közösségéhez (FÁK) tartozó országok közül Örményországban 407 igazolt fertőzöttet tartanak számon (közülük egy meghalt). A vasárnapra nyilvánosságra került adatok Moldovában 231 (2), Kazahsztánban 228 (1), Azerbajdzsánban 182 (4), Üzbegisztánban 104 (2), Kirgizisztánban pedig 58 (0) fertőzöttet regisztráltak. A FÁK-ból kilépett Georgiában 90-en fertőződtek meg. Halálos áldozatról eddig ott nem hangzott el bejelentés.

Ukrajnában egy nap alatt, vasárnapra egy fővel kilencre emelkedett az új koronavírus halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 107 esettel 418-ra. A betegségből eddig öten gyógyultak ki.

Natalija Pascsenko, az önkényesen kikiáltott donyec-medencei Luhanszki Népköztársaság (LNR) "egészségügyi minisztere", beszámolt az állítólagos első korona vírusos fertőzöttről a kelet-ukrajnai szakadár területről, hozzátéve, hogy még egy tesztnek meg kell erősítenie a fertőzöttségét.

Fotók: Pixabay

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/92542/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?