Blogolj!

Már Madagaszkáron és Zimbabwében is megjelent a koronavírus


Elképesztő adatokat közölt péntek este a WHO: egy nap leforgása alatt több mint 24 ezer embert fertőzött meg világszerte az új típusú koronavírus, és 1061-en haltak bele a kórba.  Továbbá az is kiderült, hogy már Madagaszkáron és Zimbabwében is jelen van a betegség.

Az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatása szerint a fertőzöttek száma a világon már meghaladja a 234 ezret, az esetek mintegy felét Európában regisztrálták (104 ezret). A halálozások száma 9840-re nőtt, ezek közül 4899 Európában történt. Az elmúlt napon 816-an veszítették életüket a kontinensen a kór miatt, túlnyomó többségük Olaszországban hunyt el.

Közben pedig már olyan helyekre is eljutott a koronavírus, mint Madagaszkár és Zimbabwe, ahol azonosították az első fertőzöttet.

A világ egyik legszegényebb országaként számon tartott Madagaszkáron Andry Rajoelina elnök jelentette be, hogy regisztrálták az első esetet a szigetországban, valamint azt is, hogy az összes nemzetközi repülőjárat törlését, megakadályozandó az újabb megbetegedéseket.

Eközben Izraelben elhunyt az első ember az új típusú koronavírus okozta járványban. Egy 88 éves férfi halt meg, aki az egészségügyi minisztérium péntek esti közlése szerint más betegségekben is szenvedett, mielőtt elkapta a kórt. Izraelben eddig 705 fertőzöttet regisztráltak, közülük tíznek súlyos az állapota.

Izrael mellett az Egyesült Arab Emírségekben is bekövetkeztek az első halálesetek. A helyi média beszámolói szerint egy 78 éves, Európából érkezett fertőzött veszítette életét. A másik elhunyt egy 58 éves ázsiai, aki szívbetegségben és veseelégtelenségben is szenvedett. A friss adatok szerint az országban elvileg 98 fertőzött van eddig. Ennek következtében ideiglenesen bezárták az összes népszerű idegenforgalmi és kulturális intézményt, valamint négy hétre felfüggesztették az imákat a mecsetekben és más helyeken.

(Borító: bloomberg.com)

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/92084/pics/lead_800x600.jpg
fertőzés,járvány,koronavírus,WHO
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?