Blogolj!

Katonák erősítik Olaszországban a karantén ellenőrzését


Az eddig a közutakat ellenőrző 114 katonát a városi utcákra irányították át.

A fegyveres erő tagjai a lakossági mozgást ellenőrző rendőrök és csendőrök munkáját erősítik meg. A katonák megjelenése nem képvisel újdonságot, hiszen a 2015-ös terrortámadások óta a fegyveres erők jelenléte állandósult az olaszországi városokban. Mostantól azonban nem kizárólag a nemzetbiztonságot felügyelik, hanem hozzájárulnak az egészségügyi vészhelyzetben elrendelt mozgáskorlátozás betartásához is.

 

Hasonlóképpen Rómában, Nápolyban és Szicíliában is növelték a közutakon és utcákon szolgáló katonák számát. Szardínia szigete is az ott állomásozó katonák létszámának megemelését kérte. Eddig mintegy hétezer katona volt jelen az olaszországi városok főbb csomópontjain, be- és kivezető útjain, főbb vasútállomásain. Számukat - az olasz védelmi tárca bejelentése szerint - készek további 13 ezer fővel emelni.

A római kormány pénteki ülése után várható a március 11-én országosan bevezetett óvintézkedések további szigorítása. A tervek között szerepel, hogy a "kijárási tilalom" ellenőrzését mindenhol a fegyveres erőkre bízzák, korlátozzák a nagyobb élelmiszerboltok hétvégi nyitva tartását, valamint betiltják az utcai sétát és kocogást is. A kormánynak döntenie kell az oktatási intézmények bezárásának hosszabbításáról is. Az oktatási miniszter hangoztatta, hogy a tanév nem vész el, még akkor sem, ha májusban sem sikerül újranyitni az iskolákat.

A kormány döntéseire várva több tartomány önállóan lépett. Az északkeleti Venetóban lezárták a parkokat, és korlátozták a szupermarketek nyitvatartását. A régió mind a hét megyéjében egy-egy járványkórházat hoznak létre összesen 3 ezer férőhellyel. Ugyanígy Emilia-Romagnában a lehető legszigorúbb mozgáskorlátozást rendelték el.

Olaszországban február 23-tól a diagnosztizált betegek száma 41 ezer fölé emelkedett, az eddigi 3405 halott több, mint ahányan Kínában veszítették életüket.  A diagnosztizált fertőzöttek számának napi emelkedése csütörtökön meghaladta a négyezret, a halottaké két nap óta négyszáz felett van.

(forrás: MTI, borító: Flavio Lo Scalzo/Reuters)

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/92063/pics/lead_800x600.jpeg
járvány,koronavírus,Olaszország
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?