Blogolj!

Drasztikusan nő az olaszországi halottak száma


ansa.it

Az utóbbi huszonnégy órában kétszázötvennel, 1266-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerszázzal 17 660-ra nőtt. A gyógyultak száma 1439-re emelkedett.

 Az új fertőzöttek száma 2116 volt, ami valamivel kevesebb az egy nappal korábbi emelkedésnél. Az új halottak száma viszont a csütörtöki 188-ról 250-re emelkedett, amelynek nyomán összességében negyedével nőtt a halálos áldozatok száma. A fertőzöttek közül több mint hétezren kórházi kezelésre szorulnak, több mint ezerháromszázan intenzív osztályon vannak.

Massimo Galli, a milánói Sacco kórház fertőző osztályának főorvosa kifejtette, hogy a 6,6 százalékos olasz halálozási ráta azért ennyire magas, például a dél-koreai 0,88-hoz képest, mivel Olaszországban kizárólag a tünetet mutató fertőzötteket veszik figyelembe, nem számolva azokat, akik pozitívnak bizonyulnak a vírustesztre, de tünetmentesek.

Az olasz kormány mindent megtesz a vírus megfékezése, a betegek gyógyukása és a károk enyhítése érdekében, eddig ötmillió szájmaszkot osztottak szét, véradásra szólította fel az olaszokat. Milánóban lezárták a városi parkokat, és megkezdték az utcák fertőtlenítését.

Több olasz városban közösségi villámakció indult az összetartásért és a félelmek leküzdésére: kitették az ablakokba a nemzeti zászlót, az erkélyeken és tetőkön az olasz himnuszt és népszerű slágereket énekelnek, Milánóban interneten tartanak vacsora előtti "közös" aperitívet. A római kormány vasárnapig ígérte a 25 milliárd eurós gazdasági élenkítőcsomag első lépéseinek bejelentését. Sajtóértesülések szerint a tervek közt szerepel a márciusi adóbefizetések és adóellenőrzések felfüggesztése, a közüzemi díjkedvezmények bevezetése, a munkanélküli segélyek azonnali elindítása az idegenforgalmi és kulturális ágazatban állásukat elvesztők számára, különös tekintettel a repülőterek dolgozóra. Fizetett szabadságot készülnek biztosítani az oktatási szünet miatt otthon maradó szülőknek. Elnapolják a gépkocsik kötelező műszaki vizsgájának határideit, valamint nyárra teszik át a tavaszi diplomavizsgákat.

1
https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/91741/pics/lead_800x600.jpg
koronavírus,Olaszország
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
baviki69 2020-03-14 11:40:04
Valahol olvastam (vagy néztem?) egy beszélgetést... Azt vetették fel, hogy hol rontották el az olaszok? Én megmondom! Akkor, amikor a ballibsi kormányt hagyták hatalmon! Ez lenne Magyarországon is, ha a DáKósok lennének hatalmon! Mentsd meg uram európát a ballibsi gazemberektől!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?