678-ra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
Újabb hat, idős, krónikus beteg hunyt el, a halálos áldozatok száma immár 32 fő.
Blogolj!

Donald Trump: Amerika ismét tiszteletnek örvendő nemzet lett


Donald Trump kedden tartotta meg évértékelő beszédét a kongresszus előtt.

Az évértékelő beszéd ünnepélyes eseményén a kongresszusi politikusok mellett kormánytagok, a legfelsőbb bíróság bírái, és amerikai közéleti személyiségek vettek részt. A képviselők soraiban néhány demokrata párti politikusnő a múlt század elején a nők jogait követelő szüfrazsett-mozgalom fehér ruhájába öltözve várta az évértékelő beszédet.

Tapsvihar és hideg fogadtatás

Az elnököt viharos taps fogadta, amikor helyi idő szerint este kilenckor belépett a kongresszusi terembe. Nancy Pelosi demokrata párti házelnök - akivel az elnök tavaly október óta nem váltott szót - a kezét nyújtotta neki, ám az elnök nem reagált a kinyújtott kézre, mintha észre sem vette volna Pelosit. Pelosi később, az elnök beszédének végén, amikor Trump éppen azt mondta: Isten áldja meg Amerikát, felállt, és látványosan, széles mozdulatokkal széttépte Trump beszédének szövegét.

Trump csaknem másfélórás beszédében hangsúlyozta: Amerika ismét tiszteletnek örvendő nemzet lett, a gazdasági hanyatlás éveinek vége, a hiú ígéretek, a munkanélküliség, a presztízsveszteség korának vége.

Három rövid év alatt megállítottuk a hanyatlást, és olyan lépésekkel haladunk előre, ami rövid idővel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna

 - szögezte le, kiemelve, hogy az amerikai gazdaság kiváló állapotban van, az amerikai katonai erőt újraépítették, a határok biztonságosak.

Amerika családbarát, növekedésbarát és mindenekelőtt Amerika-barát ország

 - fogalmazott.

„A szocializmus tönkreteszi a nemzeteket, míg a szabadság egységbe forrasztja a lelkeket"

Trump elmondta, hogy kormányzata a szabadság híve és ezért változtatott Obama Kubával kapcsolatos politikáján valamint hangsúlyozta a befogadó társadalom építését is, kiemelve, hogy biztosítani kell minden amerikai fiatalnak a nagyszerű oktatás és az amerikai álom beteljesítésének lehetőségét.

Usa-Irán konfliktus

Trump kitért Iránra is, megismételve, hogy Teheránnak fel kell hagynia azzal, hogy atomfegyver előállítására való törekvéseivel, a terrorizmus támogatásával és el kell kezdenie a saját népe boldogulásán dolgozni.

Az amerikai elnök hangsúlyozta kormánya elkötelezettségét a terrorizmus elleni harcban, és utalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője, valamint az iráni Kászim Szulejmáni tábornok, a Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége vezetője likvidálására.

(forrás: MTI, borító: AFP/Leah Millis, kép: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Alex Wroblewski)

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/89997/pics/lead_800x600.jpg
Donald Trump,évértékelő,USA
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?