Blogolj!

Máris a katolikus egyházra támadt a szocialista spanyol kormányfő

Pintér M. Lajos

Nincs új a nap alatt: ahogy hatalomra került a szocialisták és a szélsőbal szörnykoalíciója, máris tombol az egyházellenesség Spanyolországban.

Se Istent, se embert nem ismer. Fotó: Facebook/Pedro Sánchez

A szoci Pedro Sánchez már 2018-ban is azzal a gyökértelen gyökérséggel hívta fel magára a figyelmet, hogy a spanyol demokrácia történetében először vallási jelképek nélkül tette le az esküjét. Az ateista polvezér száműzte a Bibliát és a feszületet. Most pedig, ahogy a szocialisták az Unidas Podemos szélsőballal összefogva, több kisebb formáció hallgatólagos külső támogatásával kísérve több hónapnyi válságos interregnum után megkaparintották a hatalmat, nemcsak ugyanígy, szigorúan vallásmentesen kérte beiktatását, de nyíltan nekiesett az egyháznak – vázolja fel cikkében a Catholic Herald.

Épp átcsúszott a spanyol kormány - Sánchez a miniszterelnök

Hajszálon múlott: az eddigi ügyvezető kormányfőt 167 képviselő támogatta, 165-en voksoltak ellene, 18-an pedig tartózkodtak a spanyol parlamentben. Több mint hét hónapos kormányválság érhet véget a szocialisták és a szélsőbalosok szörnykoalíciójával, melynek azonban nem lesz egyszerű dolga. Miniszterelnökké választotta Pedro Sánchezt a spanyol parlament kedden Madridban.

A lap szerint a spanyol katolikus püspökök aggódnak az új szocialista vezetésű kormánnyal való konfliktus miatt, hiszen a Sánchez-kabinet radikális terveket forral: elorozná az egyház több ezer – szerintük – „helytelenül nyilvántartásba vett” földterületét és ingatlanát, miközben korlátozni akarja a vallásos oktatást, és legalizálni az eutanáziát.

„Jóléti államunk a spanyol egyház aktív szerepétől függ az oktatásban, az egészségügyben, a szociális szolgáltatásokban és az idősek gondozásában. Ahelyett, hogy azt a múlt maradékának vagy a kiváltságok fészkének tekintenék, a hatóságoknak nagylelkűséggel és szolidaritással kell értékelniük munkánkat”

– intett be a miniszterelnöknek Luis Argüello püspök, a püspökök konferenciájának főtitkára.

Ginés Ramón García Beltrán, Getafe püspöke is aggódik, mert a kormány minden javaslatában megfogalmazza a kizárólagos szekularizmust, ám amondó: a katolikusok sem az erényről, sem a reményről nem mondhatnak le.

Az újság emlékeztet: a hatalomért a katalán és a baszk függetlenségi pártokkal is összekapaszkodó Sánchez koalíciós megállapodásaiban elkötelezte magát a „feminista politika”, valamint „méltóságteljes halál és eutanázia” jogalkotása mellett; illetve lándzsát tört amellett, hogy visszaszorítják a vallásos tanítás az iskolákban; és megkönnyítik az egyház „helytelenül nyilvántartott vagyonának” visszaszerzését. A tervezett intézkedések a Catholic Herald szerint egyébként a spanyol katolikus egyház 23 ezer plébániatemplomában vitatott körülmények között vallási célokra nyilvántartott földterületekre és ingatlanokra vonatkoznak.

Antonio Cañizares Llovera valenciai bíboros egy katolikus levélben egyenesen úgy fogalmazott:

országuk „kritikus helyzetben és valódi vészhelyzetben” van, és intenzív imára van szüksége, hogy átvészelve „a szekularizációt és Isten elsötétítésének idejét”.

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/89154/pics/lead_800x600.jpg
egyház,Pedro Sánchez,Spanyol Szocialista Munkáspárt,Spanyolország,szekularizáció,Unidas Podemos,vallás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?