Blogolj!

Horvát elnökválasztás: az Exit poll szerint Milanovic nyert


A szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint Zoran Milanovic volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje nyerte meg az elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját Horvátországban.

A tízezer választó megkérdezésén alapuló exit poll adatokat a Nova TV kereskedelmi csatorna az urnák zárása, este hét óra után hozta nyilvánosságra.

Ezek alapján Milanovic a leadott voksok 53,25 százalékát, Kolinda Grabar-Kitarovic leköszönő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje pedig a szavazatok 46,75 százalékát szerezte meg.

Már az elnökválasztás első fordulójában is győzni tudott Milanovic: akkor a voksok 29,55 százalékát gyűjtött be, míg Grabar-Kitarovic 26,65 százalékkal került a második helyre. Politikai elemzők szerint a hivatalos eredmények valószínűleg ugyanazt mutatják majd mint az exit poll.

Az elnökválasztás második fordulójában délután fél ötig 300 ezerrel többen szavaztak mint az első fordulóban. A részvételi arány 43,52 százalékos volt, ami megközelíti a parlamenti választások alkalmával szokásos arányt - írja az MTI.

Az első hivatalos részeredményeket várhatóan este nyolc órától hozza nyilvánosságra az országos választási iroda.

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/88506/pics/lead_800x600.jpg
elnökválasztás,Horvátország
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?