Blogolj!

Rongyos egymillió eurót sikkasztott, és még börtönbe is kell mennie


Milyen világban élünk? Egy két apró szívesség egymillió euróért cserébe, és még meg is büntetnek érte. Már Románia sem a régi.

Tessék elképzelni, hogy a Bukaresti Törvényszék befolyással való üzérkedés miatt hét év szabadságvesztésre ítélte kedden – karácsonykor sincs pihenés - Bogdan Olteanut, a román képviselőház korábbi liberális elnökét. Az ítélet még nem jogerős.

A volt politikus ellen 2016-ban emelt vádat a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádirat szerint Olteanu 2008 júliusa és novembere között a román alsóház elnökeként egymillió euró csúszópénzt fogadott el Sorin Ovidiu Vintu üzletembertől, hogy elintézze az üzletember kegyeltje, Liviu Mihaiu újságíró kinevezését a Duna-delta kormányzói tisztségébe.

Fotó: agerpres.ro

Az ügyészség szerint a csúszópénzt egy ciprusi bankból utalták át egy amerikai vállalat bulgáriai számlájára, ahonnan három részletben vették ki készpénzben, és vitték el a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL), Bogdan Olteanu irodájába. Szépen megtervezett pénzmozgás, de mint most kiderült, hiábavaló.

Az Evenimentul Zilei című jobboldali lap korábbi cikke szerint a 2008 szeptemberében kinevezett Mihaiutól két úszó benzinkút környezetvédelmi engedélyezését várta el Vantu, amit az új kormányzó mandátuma második hetében jóvá is hagyott. Vantut többször is elítéltek sikkasztásért és pénzügyi bűncselekményekért.

Bogdan Olteanu 2004 és 2006 között a Tariceanu-kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere volt, 2006 és 2008 között pedig a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be. A liberális politikust 2009-ben a Román Nemzeti Bank alelnökévé nevezték ki. Tisztségből azután távozott, hogy a korrupcióellenes ügyészség 2016-ban eljárást indított ellene, majd letartóztatták.

Címkék: Románia
1
https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/87983/pics/lead_800x600.jpg
Románia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-12-26 10:37:53
Beh sajnálom ezt a maffiavezért, de tényleg !!!!
Egyébiránt csak halkan jegyzem meg, hogy a román bűnüldözés "minősége" eszerint semmivel sem különb, mint a magyar !!!
Három évig mit szuszogtak ezen a teljesen tiszta, és világos, szinte percek alatt felderíthető ügyön ?!
A csattanó meg majd az lesz, ha másodfokon a volt Securitate emberei szépen felmentik !!!!
Élő példaként lásd még a legutóbbi mocskos, szegedi ítéletet a Szeviép ügyben !!!!!!
Ismerős ?!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?