Blogolj!

Titkos német jelentés: kritikus a migrációs helyzet a Nyugat-Balkánon


Már a németek sem tagadják: katasztrófahelyzetet idézhet elő a tél a migráció frontján.

Illusztráció: MTI

Kritikus a migrációs helyzet a Nyugat-Balkánon, és a tél beálltával egyre inkább romlik

– erről beszélt Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild című német lapnak hétfőn.

A Bild hírportálján közölt összeállítás szerint a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa kiemelte, hogy Németország nem hagyja magára a migráció gondjával az Európai Unió külső határán fekvő országokat. A szövetségi katasztrófavédelmi szolgálat (Technisches Hilfswerk – THW) „helyben nyújt sürgős segítséget” – mondta Horst Seehofer.

A minisztert azzal összefüggésben kérdezték, hogy eljutott a laphoz a tárca egy belső használatra készült jelentése, amely szerint az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon egyre több olyan ember tartózkodik, akik azzal a szándékkal érkeztek a térségbe, hogy eljussanak az Európai Unió nyugati részébe és menedékjogot szerezzenek. Görögországban az ilyen személyek részéről az idén december közepéig 69 500 illegális határátlépést regisztráltak, ami meghaladja a tavaly egész évben regisztrált 48 500-at. Azonban az érkezők számának emelkedése nem jár együtt a menedékjogi kérelmek számának emelkedésével, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek tovább akarnak menni a balkáni migrációs útvonalon. A térség országaiban 2017-hez és 2018-hoz képest is emelkedett az illegális határátlépések száma – áll az MTI szerint a bizalmas jelentésben, amely szerint nagyjából 13 ezer fő igyekszik az EU belseje felé a balkáni migrációs útvonalon.

1
https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/87938/pics/lead_800x600.jpg
Balkán,bevándorlás,migráció,Németország
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-12-24 11:42:39
Horst Seehofer "belügyér" ezt nyilatkozta az ő okos fejével, és a kácsa3,14csájú szájával:
" Németország nem hagyja magára a migráció gondjával az Európai Unió külső határán fekvő országokat. "
Ez a szokásos EP "blablablablabla" speciális, német kiadása, kötve-fűzve !!!!!!!!!
Akkor mondja már el valami írástudó, "nagy-hatalmú sündisznócska", hogy miért nem fizetik ki - immáron négy éve - a magyar határvédő kerítés költségének (több száz milliárd forintnak) legalább a felét ?!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?