Blogolj!

Néppárti-szocdem versenyfutás zajlik a Balkánért


Az Európai Néppárt és a szociáldemokraták versenyfutásáról szólhat az európai parlamenti választás a balkáni régióba tartozó országokban. Horvátországban, Szlovéniában, Görögországban, de Bulgáriában és Romániában is a jobbközép erők végezhetnek az élen május utolsó hétvégéjén. A Blogstar többrészes sorozatban mutatja be, hogy milyen eredmények várhatóak a 2019-es európai parlamenti választáson.

Május 23-26 között tartják az unió történetének kilencedik európai parlamenti választását. Választási sorozatunkban régiónként mutatjuk be, hogy milyen eredmények várhatóak az egyes országokban, és végül azt, hogy milyen is lehet majd az új parlament összetétele. Elsőként a balkáni országokat vesszük górcső alá.

A balkáni csoportba soroltuk be Szlovéniát, Horvátországot, Romániát, Bulgáriát és Görögországot. Az öt ország együttesen 91 képviselőt küldhet a brüsszeli testületbe, ami a teljes képviselői létszám közel egyhetede, tehát nagyon jelentős szeletet képviselnek majd az ebből a régióból érkezők az új parlamentben. Most nagyság szerinti sorrendbe haladva mutatjuk be az egyes országokat.

Nagy harc lesz Szlovéniában

Szlovéniában a tavalyi parlamenti és önkormányzati választás után ismét összemérhetik erejüket a pártok. Az országgyűlési választáson a bevándorlásellenes-jobbközép Szlovén Demokrata Párt kapta a legtöbb szavazatot, de kormányt alakítani már nem tudott a baloldali és liberális erők összefogása miatt. Az önkormányzati választás teljes jobboldali győzelmet hozott, a sokszínű kormánykoalíció pedig vereséget szenvedett.

Janez Jansa, a Szlován Demokrata Párt elnkének alakulata szerezheti a letöbb mandátumot délnyugati szomszédunkban Forrás: AFP/Jure Makovec

Az EP-választás előtt úgy látszik, a kormánykoalíció pártjai az ország számára rendelkezésre álló nyolc mandátumból ötöt szerezhetnek, míg az ellenzéki jobboldali erők hármat. Persze napvilágot látott olyan felmérés is, amely négy-négy helyet jósolt a kormánypártoknak és az ellenzéknek is. Ami biztosnak tűnik, hogy nagyon szoros verseny lesz, és a végeredményben komoly szerepe lesz a részvételi aránynak. Délnyugati szomszédunkban öt éve 24,5, míg 2009-ben 28,3 százalékos volt csak az aktivitás.

Jobboldali fölény

Horvátországban 12 mandátumról döntenek a választók május végén. Déli szomszédunkban legutóbb 2017-ben tartottak országos választást. Akkor az önkormányzatokról döntöttek a horvátok. Bár a helyi megmérettetések esetében nagy jelentősége van a jelöltek személyének, de akkor országos magas támogatottságát kihasználva a kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Unió (HDZ) magabiztosan győzött.

Andrej Plenkovic, Horvátország miniszterelnökének a pártja a mandátumok felét is megszerezheti Forrás: AFP/Frederick Florin

A horvát gazdaság bár nem teljesít kimagaslóan, és továbbra is több súlyos megoldandó probléma sújtja az országot, de a HDZ továbbra is magabiztosan vezet az ellenzéki erők előtt. Nem lehet kizárni azt sem, hogy a HDZ megszerzi a rendelkezésre álló mandátumok felét, ami az Európai Néppártot erősítheti. Az ellenzéki szociáldemokraták három helyet szerezhetnek, míg a maradék három hely a kisebb liberális és radikálisabb erők között oszolhat el.

Nagyon büntethetik a szélsőbalos kormányt

Bulgáriában 17 mandátumról dönthetnek majd a szavazók. Legutóbb 2017-ben tartottak parlamenti választást, amit a jobboldali pártok nyertek. Azóta a kormány támogatottsága némileg megkopott, de a jobbközép Polgárok Bulgária Fejlődéséért alakulat továbbra is szoros versenyben van az ellenzéki szocialistákkal. Várhatóan mindkét párt 7-8 mandátumot szerezhet, míg a török kisebbséget képviselő liberális párt két mandátumra számíthat.

Görögországban 21 mandátumról döntenek majd május utolsó hétvégéjén. A súlyos gazdasági válságba süllyedt, majd pedig az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által összeállított nemzetközi mentőcsomag eredményeképpen felszínen tartott országban a baloldali kormány megszorításai elleni szavazássá válhat az EP-megmérettetés. A legnépszerűbb párt jelenleg a jobbközép Új Demokrácia. Ők akár 10-11 mandátumot is szerezhetnek a 21-ből. A szélsőbalos Sziriza 4-5 mandátum érhet el, míg a radikális Arany Hajnal két mandátum kaphat. A maradék 3-4 helyre a kommunisták és egy ellenzéki balközép szövetség pályázhat.

Kiriakos Micichakis, a görög Új Demokrácia nevezetű jobbközép párt vezetője nagy sikert érhet el az EP-választáson Forrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Ayhan Mehmet

Komoly fordulat jöhet keleti szomszédunkban

Romániában 33 helyről dönthetnek majd a választók. Keleti szomszédunkban 2012 óta a baloldal kormányoz, és azóta minden választást sikerült is megnyerniük. Most könnyen elképzelhető, hogy a szociáldemokraták csupán a második helyen végeznek a Nemzeti Liberális Párt mögött. A választáson most jó eséllyel indulnak az elmúlt években létrehozott kisebb pártok. Az ő ideológiai profiljukat meglehetősen nehéz beazonosítani, és azt is nehéz megjósolni, hogy a választás után melyik európai frakcióban fognak majd politizálni.

Az Európai Néppárthoz kötődő erők várhatóan 8-9, az európai szocialistákhoz kötődő pártok szintén 8-9, míg a liberális frakcióhoz kötődők szintén 8-9 mandátumra számíthatnak. A maradék helyekről nem könnyű nyilatkozni, mert ott olya pártok szerepelnek, akik lehet egyetlen frakcióba sem fognak beülni majd az EP-ben.

A balkáni országokból érkező 91 képviselő relatív legnagyobb része az Európai Néppárt frakciójában foglalhat majd helyet. A szocialistáknak egyedül Bulgáriában és esetleg Romániában van esélye arra, hogy az első helyen végezzen, de akkora előnnyel nem tudják megverni az ottani jobbközép erőket, hogy ez mandátumszámban is jelentős kiugrást okozzon. Az EPP és a szocdemek a képviselői helyek közel kétharmadát szerezhetik meg ebből a régióból, míg a maradék egyharmadon a többi kisebb párt osztozhat.

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/72808/pics/lead_800x600.jpg
Európai Parlament
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?