Blogolj!

Újabb bevándorló-győzelem Nagy-Britanniában

Sajid Javidot nevezte ki belügyminiszterré Theresa May brit miniszterelnök. London után tehát a belügyi tárca élére is egy muszlim került. Javid pakisztáni bevándorlók gyermekeként született Nagy-Britanniában, apja buszsofőrként dolgozott, csakúgy, mint London munkáspárti polgármesterének, a szintén pakisztáni bevándorló családban született Sadiq Khannak az apja. 

Ezért mondott le a korábbi belügyér

Sajid Javid és Sadiq Khan egyaránt az úgynevezett Windrush-nemzedék tagjai. Nagy-Britanniában közkeletűen így nevezik azt a generációt, amelynek tagjai, illetve közvetlen felmenőik a második világháború után, a felbomló brit gyarmatbirodalomból települtek át Nagy-Britanniába, és a korabeli nemzetközösségi törvény alapján brit állampolgárságot kaptak. 

Sajid Javid elődje, Amber Rudd lemondásának hátterében éppen a Windrush-nemzedék tagjaival szembeni brit kormányzati bánásmód miatt kirobbant belpolitikai botrány állt. A botrány közvetlen előzményeként a The Guardian című baloldali napilap feltárta, hogy a brit kormány az elmúlt években a Windrush-nemzedék számos tagját minősítette illegális bevándorlóvá. 

Sajid Javid személyében pakisztáni származású politikus került a May-kormányba

Tiszztességesen nem lehet a migrációról beszélni

A brit fejlemények egyértelműen mutatják, hogy mit jelent, ha egy ország bevándorlóországgá válik. Amber Rudd egy szőnyeg alá söpört problémát próbált megoldani, de végül őt söpörték a szőnyeg alá. Aki a nyugati társadalmakban a bevándorlás negatív jelenségeire próbálja meg felhívni a figyelmet, és erre valamilyen orvosságot nyújtani, az azonnal kikerül a politikai elitből. 

Szerencse, hogy láthatjuk ezeknek az országoknak a helyzetét, mivel így még értékesebbé válik az a döntés, ami április 8-án született. Magyarország nem akar bevándorlóország lenni, és nálunk azok kerülnek ki a politikai fősodorból, akik mindenáron migránsokat szeretnének idetelepíteni. Ha pedig valaki azt hitte, hogy április 8-ával a bevándorlás ügye elveszíti aktualitását, az nagyot tévedett. Elég csak Nagy-Britanniára nézni.  

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/51931/pics/lead_800x600.jpg
bevándorlás,Nagy-Britannia
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?