Blogolj!

Bolívia veszélyben – az árvizek miatt katasztrófahelyzetet hirdethetnek

Lami Krisztofer

A la pazi kormány mérlegeli, szükséges- e a katasztrófahelyzet kihirdetése, miután 85.000 embernek kellett elhagynia otthonát, 17 ezer család maradt fedél nélkül az árvizek miatt.

A La Nina légköri jelenségek keltette árvizeknek köszönhetően Bolívia jelentős része veszélybe került. A kormány már február 7-én szükségállapotot hirdetett a rendkívüli időjárási körülmények miatt. Azóta Bolívia hat régiójából jelentettek nagyon súlyos helyzetet. A szükségállapotra többek között azért is volt szükség, hogy a regionális kormányzatok hozzájussanak a központi pénzalaphoz, amiből a rászorulók számára segélyeket tudnak osztani.

Javier Zabaleta védelmi miniszter szombaton a fővárostól, La Paztól északra fekvő, árvíz sújtotta Guanay települést kereste fel, ahol segélyeket osztott.  „Még nem vetettük el a lehetőségét annak, hogy katasztrófahelyzetet hirdessünk az országban, ugyanakkor még van elég kapacitásunk részt venni az ország megmentésében” –nyilatkozott a miniszter.

Elmondta, hogy a La Nina légköri jelenségek keltette árvizekben eddig nyolcan meghaltak, több ezer épület megsemmisült, hidak, utak mentek tönkre, akárcsak a termés a földeken. Felszólította ugyanakkor a városvezetőket és az érintett lakosokat, hogy új otthonaikat magasabb térszinteken építsék fel, messzebb a folyók partjaitól, hogy elkerülhető legyen az újabb katasztrófa.

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/49117/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?