Blogolj!

Újjászületik az Osztrák-Magyar-Monarchia?


"Az október közepén Ausztriában rendezendő parlamenti választások eredménye az európai politika kardinális fordulatát hozhatja magával. Az ország valamennyi politikai erői további menekültek befogadása ellen, és a Németországhoz, valamint Merkel kancellárhoz fűződő kapcsolatok lehűléséhez vezethetnek” - írta legfrissebb elemzésében a Sputnik News. A lap szerint Sebastian Kurz osztrák külügyminiszternek igen nagyravágyó tervei vannak.

Sebastian Kurz győzelme nagyban változtatná meg az osztrák külpolitikát

Amennyiben az általa vezetett ÖVP nyeri a választásokat, akkor Bécs a Budapesthez, Prágához, Pozsonyhoz és Varsóhoz való közeledés mellett dönthet. Egy, az élén Ausztriával álló közép-európai szövetség Európa vezető politikai centrumai egyikévé válhat. A kelet-európai országokkal való együttműködés Ausztria történelmi öröksége, amely már 99 évvel ezelőtt magyar, cseh, szlovák, horvát és részben lengyel területeket foglalt magába.”

Abban az esetben, ha Kurznak sikerülne a felmérésekben lévő előnyét szavazatra váltania október 15-én, akkor ez Magyarország számára is kedvező fordulatot jelentene. Hazánk egyértelmű érdeke, hogy az egykori Monarchia tagállamai között minél szorosabb gazdasági és politikai együttműködés jöjjön létre. Ha ez sikerülne, akkor az EU belül egy ütőképes szövetség jönne létre, ami gátat tudna vetni a nagy tagállamok diktatórikus kormányzásának, valamint az Európai Bizottság törekvéseinek is lenne ellensúlya. Éppen ezért hajrá Kurz!

5
https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/40348/pics/lead_800x600.jpg
Ausztria,bevándorlás,Németország,Sebastian Kurz
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 5 db hozzászólás érkezett!
János 2017-07-25 12:48:40
A létemet köszönhetem az Osztrák-Magyar Monarchiának, csak valaki a népek önrendelkezősi jogára hivatkozva szétpancsolt egy aránylag jól működő államformát. Száz év után most újfent valamilyen tektonikus mozgás érezhető Europa politikai talaján, mentsük meg ami menthető.
Válaszolok
András válasza: margo bejegyzésére 2017-07-16 21:27:02
Mert ők úgy gondolkodnak. ....
Csakhát, ma már az ilyen szövetségeket felváltva irányítják az egyes államok vezetői, ami jól működik.
Ez megoldható lenne.
Válaszolok
margo 2017-07-16 20:32:00
...és miért osztrák vezetésel..?
Válaszolok
Péter 2017-07-16 20:17:55
Egyetértek András gondolatával, a V4-ek ellensúlyozhatnák a nyugatot. Ezt pedig Magyarország indította el. Magyarország 1000 éve Európa védelmében. Nincs mit :D
Válaszolok
András 2017-07-16 20:06:01
Bármennyire furának tűnik, nagyon is okos, és megvalósítandó gondolat. Különösen Nyugat-Európa várható szomorú jövőjére figyelemmel....
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?