Bombamerénylet történt Lyonban
Újabb terrortámadás zaklatja fel Európát: csomagba rejtett bomba robbant a francia nagyvárosban. Sok a sérült.
Blogolj!

Mivel eteti majd a román elnök a székelyeket?


"Ne várjuk tehát, hogy Johannis július 18-i, székelyföldi látogatása során bármilyen, a magyar jogkövetelésekkel kapcsolatos ígéretekkel érkezzen – egyrészt ezzel kissé elkésett, másrészt olyan helyzetben, amikor politikai társbérlet áll fenn, és nincs ráhatása a kormányra, hiába és kevés hitelességgel is tenné. Szét is szednék őt, illetve volt pártját, az ellenzéki liberális pártot, ha most, egy évvel a román történeti mitológiában „nagy egyesülésként” számon tartott gyulafehérvári nagygyűlés századik évfordulója előtt bármi ilyesmit tenne.

A látogatás inkább amolyan tessék-lássék gesztus annak demonstrálására, hogy tudomásul veszi: az országban jelentős számú, ráadásul egy adott régióban többséget is alkotó magyar közösség is él, és hajlandó is ellátogatni hozzájuk, hogy esetleg még a panaszaikat is meghallgassa, de érdemi előrelépést ettől a gesztustól nem érdemes remélni." - írta az erdélyi Krónika vezércikkében.

Klaus Johannis nem sokmindent tud ígérni a székelyeknek

A román elnök látogatását érdemes egy tágabb keretbe is helyezni. Jövő héten tartják a tusnádfürdői nyári egyetemet is a Székelyföldön. A rendezvény végén szokott Orbán Viktor miniszterelnök beszélni, és az ott elhangzott kijelentései általában meghatározzák a következő hónapok politikai tematikáját. Johannis minden bizonnyal megpróbálja kifogni a magyar miniszterelnök vitorlájából a szelet, hogy a hírek egy jelentős része róla szóljon.

Másrészt Johannis nagy valószínűséggel már 2019-re, vagy 2020-ra tekint. 2019-ben elnökválasztást, egy évre rá pedig parlamenti választást tartanak. A román jobboldalnak a győzelem érdekében szüksége van a magyar szavazatokra is, a legnagyobb számban pedig Hargita és Kovászna megyében élnek honfitársaink. A látogatással Johannis előkészítheti a következő időszak kampányait, de ahhoz, hogy a székelyek ismételten felsorakozzanak mögéje valamilyen ígéretet tennie kell.

Nem védve az elnököt, de nincsen könnyű helyzetben. A végrehajtó hatalom nincsen a kezében, és államfőként igazából csak zavarórepülést tud végezni, ha nagyon ártani szeretne egy neki nem tetsző kabinetnek. Ígérni nagy dolgot tehát nem is tud, és vélhetően nem is akar az elnök. Az egész arra lesz jó, hogy a nyugati újságokban ismét megjelenhet, hogy senki ne nyomja el az erdélyi magyarokat, és minden rendben van. Jó lenne ehhez nem díszsorfalat állni.

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/40298/pics/lead_800x600.jpg
Erdélyi magyarság,Románia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?