Blogolj!

Vészjósló eredmények láttak napvilágot


Két évtized múlva már több gyerek születik muszlimnak, mint kereszténynek, 2075-re pedig az iszlám lesz a világ legnagyobb vallása – derül ki a Pew Research Center elemzéséből. 2010 és 2015 között a világon született csecsemők körülbelül 31 százaléka volt mohamedán vallású, ami jóval meghaladja a muszlimok teljes népesség körében kivett 24 százalékát. Ugyanebben az időszakban az újszülöttek 33 százaléka született kereszténynek, miközben a Föld népességének 31 százalékát teszik ki.

2030 és 2035 között várhatóan 225 millió gyerek születik mohamedánnak, mialatt kereszténynek csak 224 millió. 2055 és 2060 között pedig már 232 millió a 226 millióhoz lesz az arány – az iszlám javára. Mindeközben az európai keresztények halálozási rátája messze túlszárnyalja a születésekét. Németországban például 2010 és 2015 között 1,4 millióval több keresztény halt meg, mint amennyi született. A Pew szerint ez a tendencia a következő évtizedekben is folytatódik, de nem csak a németeknél, hanem számos másik európai országnál is.

Egyre több a muszlim Európában

A számokhoz túl sok mindent nem érdemes hozzátenni. A tendenciák teljesen egyértelműek. Ha Európát kereszténynek szeretnénk megőrizni, akkor gyökeres változásokra van szükség a családpolitikában és a bevándorlásban. A nagy kérdés, hogy hány terrortámadás kell, hogy az elitek ráébredjenek arra, hogy a muszlim világgal nem lehet együtt élni a kontinensen. Minden bizonnyal újabb támadások lesznek, ami után mindenki siránkozni fog, de valós lépések nem lesznek. A helyzeten csak az emberek tudnak változtatni, de a jólét miatt a harag is nehezebben tör felszínre.

Ami biztos, hogy a vallás a következő évtizedekben is meghatározó lesz a politikai döntésekben. Ennek legfőbb oka, hogy a vallás nélküli emberek teszik ki a világ népességének 16 százalékát jelenleg, ennek ellenére mindössze az újszülöttek 10 százalékát hozzák a világra. 2055 és 2060 az összes csecsemőt tekintve 9 százalék születik majd vallás nélküli nőnek, miközben muszlimnak 36, kereszténynek 35 százalék.

https://kulvilag.blogstar.hu/./pages/kulvilag/contents/blog/36973/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?